TENYÉSZTÉS




Mivel a kölcsönkapott galambokat egy év múlva vissza kellett adnom, ezért csak annyi galambbal rendelkeztem, amennyit azoktól fogni tudtam. Ez nem volt sok, kb. 13-14 db fiatal galambom lett, őket tettem be a tenyészdúcba.
A következő szezonban ezeket az egyéveseket párosítottam egymással azért, hogy tőlük már versenyző utódokat nyerjek. Persze a tenyészdúcban lévő galambok egymással többé-kevésbé rokonok voltak, így szinte mindegyik tenyészpárom a rokontenyésztés valamilyen fokán állt.

Superbreeder
Superbreeder

A következmények lehangolóak voltak: a fiatalok gyengén teljesítettek, nagyon sok el is veszett közülük. Az látszott, hogy ezt így nem szabad folytatni, valamit tenni kell. Az biztos kiindulópontnak tűnt, hogy a galambjaim jók, felmenőiknek köszönhetően valószínűleg értékes génkészlettel rendelkeznek, ezért úgy döntöttem, hogy a továbbiakban keresztezem őket más, kiváló galambokkal, bízva abban, hogy ez az eljárás meghozza a kívánt hatást.
A keresztezéshez kizárólag olyan galambokat terveztem behozni, amelyek kellően át vannak tenyésztve és évek óta magas szinten teljesítenek. Ilyen megfontolásból, csere útján hoztam galambokat Dorner György kállói dúcából és Fekete Gábor, Drapa eredetű állományából is.

Ronaldo
Ronaldo

Tenyészállományomban és vonalban a mindenkori bázist a szelektált Gotthard-galambok és azok leszármazottai adják. Ezek a galambok egymással valamilyen módon rokonok és a rokontenyésztettség mértéke az évek során egyre szorosabbá válik. Jelenleg ehhez a bázishoz keresztezem be a Dorner és Drapa galambokat. Ez azt jelenti, hogy valamennyi tenyészpár egyik tagja mindig Gotthard-féle Koopman - Sangers galamb, míg a másik tagja valami más. Két idegen galambot egymással soha nem párosítok! Természetesen a legjobb Gotthard galambokat folyamatosan rokontenyésztem, így fűzöm egyre szorosabbá a rokonságot a Zoon Kleine Dirk tenyészállományomban és vonalban.

Zoon Kleine Dirk
Zoon Kleine Dirk